Építész mesterszak MSc

Mit fogok tanulni?

A képzés célja építészmérnökök képzése elsősorban az építészeti tevékenységek - épülettervezés, építészeti környezetalakítás, településtervezés, műemlékvédelem, építés- kivitelezés és -szervezés, épületfenntartás és -felújítás, valamint építésigazgatási, hatósági feladatok - teljes területére, akik természettudományi, műszaki és művészeti, valamint gazdasági, humán és nyelvi ismereteik, továbbá az ezekhez kapcsolódó készségeik révén alkalmasak önállóan irányítani műszaki feladatokat és akik elhivatottak abban, hogy mindezeket a tevékenységeket az építészet társadalmi és környezeti hatásának tudatában, eziránti felelősséggel és elkötelezettséggel végezzék. Felkészültek tanulmányaik doktori képzésben történő folytatására.

A képzés során, figyelemmel az alapképzés során megszerzett ismeretekre, képességekre és készségekre is, biztosítani kell az Európai Parlament és a Tanács a szakmai képesítések elismeréséről szóló 2005/36 EK irányelve 46. cikkében felsorolt elvek érvényesülését, ismeretek, képességek és készségek megszerzését is.

Milyen tantárgyak vannak?

A szakképzettséghez vezető tudományágak, szakterületek, amelyekből a szak felépül:

  • kreatív készségfejlesztési, művészeti és műveltségi, humán és társadalomtudományi, valamint természettudományos, műszaki, gazdasági, jogi ismeretek és segédtudományok legfeljebb 18 kredit;
  • építészmérnöki kötelező szakmai ismeretek (épülettervezés, tervezésmódszertan, építészettörténet, várostörténet, településtervezés, építésigazgatás, műemlékvédelem, építészetelmélet, tartószerkezetek tervezése, épületszerkezetek tervezése, épületgépészet, építéstechnológia, építésszervezés, épületfizika és -energetika, környezettudatos építés, tűzvédelem, építészeti ábrázolás, színdinamika, építészeti informatika, CAAD, BIM, építőanyagok, komplex tervezés, diplomatervezés) 48-66 kredit.

Milyen választható specializációk vannak?

  • Faépítészet és szerkezettervezés
  • Műemlékvédelem és rekonstrukció

A specializáció kreditértéke a képzés egészén belül 36-60 kredit.
További specializációk indítása a piaci igények és az intézményi erőforrások ismeretében lehetséges.

Jelentkezési tudnivalók:

  • A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:
    • Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: az építészmérnöki alapképzési szak.
    • Továbbá: az építőművészet, az építőmérnök és az 1993. évi LXXX. törvény szerinti településmérnöki alapképzési szak, valamint azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad. E szakok esetében a mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a korábbi tanulmányokból a jelentkezőnek összesen legalább 100 kreditje legyen az alábbiak szerint, ismeretkörönként:
      • matematika, ábrázoló geometria, műszaki ábrázolás, CAD 12 kredit;
      • közgazdaságtan, filozófia; szociológia 8 kredit;
      • építészettörténet, művészettörténet, építészetelmélet 16 kredit;
      • statika, szilárdságtan, tartószerkezetek, szerkezettervezés 22 kredit;
      • épületszerkezetek, építőanyagok, épületépítészet, épületfizika 32 kredit;
      • építési menedzsment, építési jogi ismeretek, építéskivitelezés és -szervezés 10 kredit;
      • szabadkézi rajz, mintázás-modellezés, tér- és színkompozíció 20 kredit;
      • épülettervezés (elmélet, gyakorlat), településtervezés, komplex tervezés, diplomatervezés 50 kredit.

Miért jó Soproni diáknak lenni?

Sopron gyönyörű természeti adottságokkal rendelkező, Ausztria határán fekvő dinamikusan fejlődő történelmi város.

Az Egyetem híres Selmeci hagyományai segítenek a beilleszkedésben, a ránk jellemző összetartó évfolyamközösség kialakulásában, és egy életre szóló, felejthetetlen élményt biztosítanak!

E nagy múltú hagyományok átvétele mellett a fennállásának 10. évfordulóját ünneplő Alkalmazott Művészeti Intézet is törekedett közösségi életének sajátos karakterű kifejezésére. Az alkalmazott művészek Zsennyei Alkotóháza minden év őszén helyet ad az elsősök beavató szertartásának. A farsangi jelmezes rendezvényeket az AMI másodéves hallgatói szervezik, egy-egy téma köré csoportosítva. A végzős hallgatók búcsúztatására május elején kerül sor. Az Intézet aulájában felállított faoszlopba ütött monogramos szög emlékeztet az együtt eltöltött évekre. 1997-ben az AMI hallgatóiból alakult a Workshopron Egyesület. Többnapos rendezvényeikre meghívják a rokon intézmények hallgatói képviselőit, s közös team-munkában egy aktuális formatervezési feladatot oldanak meg. Az Egyesület „yf” címmel tervezőművészeti kiadványt szerkeszt, mely példaszerű kísérlet a különböző intézményekben tanuló tervezőművész hallgatók összefogására.

Karunk hallgatóbarát ügyintézése szintén régi hagyományokon alapszik, melyet az tud igazán értékelni, akinek volt már dolga automatikus ügyintéző rendszerrel.

Kihasználhatod karunk széles képzési spektrumát. Szabadon választható tantárgyak keretében bekapcsolódhatsz karunkon folyó más képzési területhez tartozó képzésekbe.

Tanulmányaid egy részét külföldön is folytathatod.

Új és felújított kollégiumaink kulturált elhelyezést, jó kikapcsolódási, sportolási, testedzési lehetőségeket biztosítanak.

Teljesen új épületben, a legmodernebb eszközökkel végezheted a gyakorlatokat, vagy kapcsolódhatsz be valódi ipari kutatási és innovációs projektekbe.

Milyen ösztöndíj lehetőségeim vannak?

A hallgatók egy része szervezett módon vehet részt különféle mobilitási programokban, vagyis karunk szakmai kapcsolatai révén jut el külföldi intézményekbe, és tölt el ott anyagi és szakmai támogatással néhány hónapot. Ezek közül európai szinten is a legnépszerűbb a 2014-től megújult Erasmus+ program, melynek keretében lehetőség van egy félévet vagy akár egy teljes tanévet egy kiválasztott külföldi felsőoktatási intézményben teljesíteni.

Emellett számos egyetemi illetve nemzeti ösztöndíj lehetőségek vannak. Az aktuális kiírásokról az “Ösztöndíj lehetőségek” menüpontban olvashatsz.

Milyen elhelyezkedési lehetőségeim vannak?

Az átfogó szemléletű képzés biztos alapot képez több szakág koordinálásához és számos speciális szakterület irányába való továbbképzéshez.

Jelentkezz!

Örülünk, hogy felkeltettük az érdeklődésedet, a jelentkezési információkat megtudhatod a felvi oldalán!

 

Elérhetőségek

Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar
9400 Sopron, Bajcsy-Zs. u. 4.
B épület, 2. emelet
Tel.: (99) 518-101
E-mail: skk-dekani@uni-sopron.hu

.