Welcome Day 2019

(Forrás: uni-sopron.hu)

Negyedik alkalommal került sor a Soproni Egyetemen központi szervezésű tanév eleji WELCOME DAY eseményre, melyen ünnepélyes keretek között köszöntöttük az európai partnerintézményeinkből az őszi szemeszterre érkezett Erasmus+ hallgatóinkat, teljes képzésre érkezett új Stipendium Hungaricum ösztöndíjasainkat, valamint részképzésre érkezett vendéghallgatóinkat és teljes képzésre érkezett költségtérítéses hallgatóinkat.

A gyülekező vendégeket a HAPPY (WE ARE FROM SOPRON) videó vidám hangjai és képei várták, majd a Gaudeamus Igitur hangjai után Sándor Márta külügyi munkatárs üdvözölte az egybegyűlteket és mutatta be az előadókat és nemzetközi koordinátor kollégáit. Elsőként Dr. Alpár Tibor kutatási és külügyi rektorhelyettes kapott szót, hogy köszöntse az új hallgatókat és röviden bemutassa a Soproni Egyetemet, majd a Benedek Elek Pedagóiai Kar (BPK) Kentucky Egyetemről érkezett Fulbright ösztöndíjas vendégoktatója, R. Allan Allday mutatta be egyetemét és a Fulbright programot.

A szünet előtt minden vendég kapott egy kis tábla „Civitas Fidelissima” feliratos csokoládét, az Ürmös táncegyüttes pedig fergeteges produkcióval szórakoztatta az egybegyűlteket.

A szünet után Kissné Dr. Zsámboki Réka (BPK), Dr. Pájer-Gálos Borbála (EMK), Dr. Czeglédy Tamás (LKK) és Dr. Bak Miklós (SKK) mutatták be a négy kart. Őket követte Káli Jenő mentorhallgató (EMK) előadása a selmeci hagyományokról és a diákéletről. A waldenben érkezett hallgató meginvitálta a vendéghallgatókat nótaestekre és hallgatói rendezvényekre. Az előadók sorát Rosita Widjojo doktorandusz (LKK) zárta, aki az indonéz árnyjátékok hőseivel ismertetett meg bennünket.

Az esemény végén jutott még idő a Ligneum felderítésére és az ott helyet kapott Campus Mundi fotókiállítás megtekintésére is. Jó érzés volt a magyar vendégszeretetet a gyakorlatban igazolni.

Büszkék vagyunk arra, hogy immáron 52 Stipendium Hungaricum hallgatónk van, 37 Erasmus+, 2 Makovecz és 1 CEEPUS ösztöndíjas választott bennünket az őszi szemeszterben, továbbá közel 50 vendég- és fizetős hallgatót is fogadunk.

 

További képek a képgalériában!

Elérhetőségek

Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar
9400 Sopron, Bajcsy-Zs. u. 4.
B épület, 2. emelet
Tel.: (99) 518-101
E-mail: skk-dekani@uni-sopron.hu