Licisták a Soproni Egyetemen

Középiskolásokkal telt meg a Ligneum SOE Látogatóközpont és az NRRC Kutatóközpont kedden délelőtt – a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulóinak hetvenöt fős csoportja ismerkedett a Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Karral.


A diákoknak „Okos eszközök körülöttünk…” címmel reggeli serkentő előadást tartott Soós Sándor, majd Dr. Pödör Zoltán előadásából kiderült, hogy “Miért gyűjtünk ennyi adatot?”.

 

Ezután a Faanyagtudományi Intézet és a Terméktervezési és Gyártástechnológia Intézet kollégáinak vezetésével a program kisebb csoportokban folytatódott.

 

Megnyíltak a kapui a Faanyagtudományi Intézet laborjainak, a Tanműhelynek és a Lézer és modellező műhelynek is. Így a diákok az intézetek kollégáinak és a Tanműhely vezetőjének segítségével testközelből ismerkedhettek a faipari és informatikai  pálya szépségeivel, a tudomány új eredményeivel. Végül ismét a Ligneumban, dr. Dőry István előadásában a „Fenntartható életmód, ökolábnyom” című interaktív,  videókkal színesített bemutatóval zárult a délelőtt, amely – a képek tanúsága alapján – kétségkívül izgalmas programot jelentett a diákoknak és vendéglátóiknak egyaránt.

Elérhetőségek

Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar
9400 Sopron, Bajcsy-Zs. u. 4.
B épület, 2. emelet
Tel.: (99) 518-101
E-mail: skk-dekani@uni-sopron.hu